4.fejezet

kész ez is!komit kérek negatívat és pozitívat egyaránt!
Ezt a felyit Lénának küldöm akinek köszönhetem a fejlécet és a dizájnt



-Beszélnünk kéne-mondta kicsit elkeseredett hangon.
-Hát igen én is azt hiszem-adtam egyértelmű választ-kerülsz engem de nem tudom miért.Valami rosszat mondtam ? Vagy...?
-Nem!-vágott a szavamba- Nem a te hibád csak...-befejezetlenül hagyta a mondat végét.
-Csak?-kérdeztem vissza.
-Csak olyan furcsa érzések kavarognak bennem mikor meglátlak , amilyeneket még sose éreztem se vámpír iránt se ember iránt.
-Gyűlölet, megvetés?-kérdeztem.Igazából reméltem , hogy egyik sem.
-Nem!Semmi képen nem rossz érzések.Épp ellenkezőleg.Túl jó érzések.317 életévem alatt nem éreztem ilyen pozitív érzéseket.Azért nem megyek a közeledbe mert lehet , hogy elvesztem az önuralmam.-mondta komolyan.
-Hát valahogy csak körül lehet írni ezt az érzést.Tudod , hogy utálom a tudatlanságot de a gondolatokban turkálni még jobban.-mondtam kicsit dühösen.
-Mindegy-mondta végül és beindította a kocsi motorját.
Addig nem megyek innen sehova amíg el nem mondod-mondtam durcásan és már szálltam volna ki a járműből amikor egy hideg kéz vissza húzott.Rögtön Alecra kaptam a tekintetem és egy ébenfekete szempárral találtam szemben magam.Alig öt centire lehettünk egymástól.
-A legjobban fogom körülírni-mondta.Aztán hirtelen megcsókolt.Nem ellenkeztem.Lehet , hogy nekem is erre volt szükségem.Majd mikor elváltak ajkaink ezt súgta a fülembe:
-Szeretlek Natalie. Azóta szeretlek mióta megláttalak.-ezen el mosolyodtam.
-Amikor először láttál négy éves voltam.-mondtam
-Pontosan-mondta komolyan-én már akkor tudtam , hogy majd egyszer a társamnak szeretnélek.
-Vajon Aroék és a bátyáim mit fognak ehhez szólni?-kérdeztem.Nem is tudom , hogy igazából tőle vagy magamtól.
-Nem tudom- suttogta bársonyos hangon a fülembe majd apró csókot nyomott az ajkaimra-De nem is érdekel.


Behajtottunk a garázsba.Egész úton engem nézet de nem szólt hozzám és a lehető leglassabban ment.
Mikor leállította a motort Félix rohant be emberi tempóban ami furcsa volt.Alecra néztem mire ő bólintott.Kiszálltam a kocsiból egy nagy mosoly kíséretében amit nem lehetett levakarni a képemről.Olyan boldog voltam.
-Na mi ez a nagy boldogság fiatalok-röhögte a nagy melák.Ekkor vettem csak észre , hogy Alec is mosolyog.Nem sokat láttam még mosolyogni.Majd válaszképp aátkarolta a derekam és én is az övét.
-Óó így már minden világos-mondta vigyorogva.Demetri futott be vámpírgyorsasággal mire Félix megint megszólalt-A mi kis Alecünk és a mi kis Natalienk felntőttek-majd úgy tett mintha meghatódott volna.
-Na végre elmondtad neki - mondta boldogan Demetri- már itt volt az ideje.
-Hé te tudtad-lepődött meg Félix.ÁÁ így minden világos .A ma reggeli azaz a tegnap reggeli vitatkozás köztük folyt le miattam.
-Na mennyünk be mert Alex már azt hitte , hogy elraboltad a kicsi húgát.-mondta nevetve Dem.

Mikor a trónteremhez értünk kicsit féltem , hogy mit fognak majd mondani de Alec közelsége erőt adott.Kinyíltak az ajtók mire én megszorítottam Alec kezét.
-Á hát itt vannak a mi elveszett báránykáink-szólt Aro.Rose azonnal vette a lapot ahogy meglátta , hogy fogjuk egymás kezét odarohant hozzám és a nyakamba ugrott és most szerencsére állva maradtam.
-Úgy örülök nektek-mondta boldogan.Ahogy jobban körülnéztem a teremben mindenki mosolygott.Kivéve Félix.Ő röhögött.Majd Barbara Jane és Keira is odajött hozzánk.Esküszöm mintha azt jelentettük volna be , hogy összeházasodunk.Körülnéztem de Annaht és és Josht nem láttam.
-Hol van ..-kérdeztem volna.
-Elmentek szívni egy kis friss levegőt.-vágott a szavamba Kevin.


A szobámban feküdtünk az ágyamon.Nem szóltunk semmit csak élveztük egymás közelségét.
És én azon kaptam magam , hogy alszom.
Amikor felkeltem nem találtam Alecet csak egy levelet és egy vörös rózsát.A levélben ez állt:
"Drága Natalie !
Sajnálom , hogy nem lehetek veled de egy egyhetes küldetésre küldtek Félixszel és Demetrivel.
Már alig várom , hogy viszontláthassalak.
Aki örökké szeret:Alec"