13. fejezet

na itt a feji!!!tudom , hogy komiból még csak 10 gyűlt össze, de chat-ben is írtak komit!Így jött össze 12:)
de nem húzom tovább az időt!KOMIKAT MEGINT KÉREK;)
ime a fejezet:

/Alec szemszöge/

Mindenhol kerestem Natalie-t de sehol nem találtam. Amikor már harmadszor léptem be szobánkba észrevettem egy levelet kedvesem fésülködőasztalán. , aminek a tetején a nevem állt.Azonnal észrevettem , hogy ez Natalie kézírása. Kibontottam s csak ez az egy  sor állt benne:

„Apához utaztam Londonba .Egy-két hétig maradok.NE gyere utánam!

     Szerető feleséged:

                   Natalie”

  

Egyértelmű lett számomra , hogy ismét repülőút vár rám. Összeszedtem pár ruhát szóltam Alex-nek ,aki szintén nem tudta , hogy Natalie elutazott. Természetesen elengedett. Carlisle nagyon aggódott , és velem is akart jönni de Alice lebeszélte.

Mérhetetlenül haragudtam a szüleimre. Tudtam , hogy apám tényleg nem akarta megbántani őt, de azért nem ezt vártam volna tőle.

Csak remélni merem , hogy szerelmem nem csinál semmi buta,meggondolatlan dolgot.

/Natalie szemszöge/

Amikor leszállt a gép úgy döntöttem , fogok egy taxit. Azonban nagy meglepetésemre édesapám várt rám a poggyászátvételre kijelölt helynél. Gondolom nem nézhettem ki a legjobban , mert aggodalmat olvastam le az arcáról. Nem szóltam semmit , csak odaszaladtam hozzá és megöleltem. Ő szorosan zárta körém védelmező atyai karjait.  Pont mint mikor kicsi voltam és leestem az egyik fáról.

-         Mi történt?- kérdezte suttogva.

-          Majd otthon elmondom. Jó?- kérdeztem. Ő bólintott. Felvettem az egyetlen bőröndömet és indultunk is a parkolóba onnan pedig kocsival apáék házába.

-         Senki sincs itthon. Elmentek vásárolni. –szólalt meg mély tökéletes hangján mikor beléptünk a „házba”.

-         Nem kellet volna elküldened őket. –néztem rá egy erőltetett mosollyal.

-         Gyere üljünk le , és mond el mi a baj. –mutatott a kanapéra.

-         Igazából két dolog is van. Az egyik …hát remélem te örülni fogsz neki…a másik inkább félelmetesen meglepő és nem túl jó. – húztam el a számat. Bólintott. -  Nos akkor azt hiszem kezdem a számomra jó hírrel. Apu…babát várok.- hadartam el gyorsan egy kis mosoly kíséretében. Először azt láttam , hogy nagyon meglepődik de aztán egy hatalmas mosoly ült ki márványarcára.

-         De hisz ez fantasztikus! Viszont akkor mi a baj? Alec nem örült neki? Esküszöm kitekerem a nyakát annak a….

-         Nem , nem nem! Alec is nagyon örült neki!El sem tudom mondani mennyire. Viszont a szülei , vagyis pontosabban az apja azzal reagálta le , hogy még túl fiatal vagyok a gyermekvállaláshoz. Az öröm apró fikarcnyi jelét nem vettem észre egyikkőjükön sem.

-         Várj! Hogy-hogy a szülei ? –nézett rám összezavarodottan.

-         Alec szülei élnek. A Románoknál szolgáltak de amikor megtudták , hogy a gyerekeik a Volturi tagjai megszöktek onnan. A többi nem fontos.

-         Lehet , hogy csak túl hirtelen volt nekik a hír. Hisz egyben lettek ismét szülők és rögtön nagyszülők is. – nyugtatott édesapám. Ismét átöleltem.

-         Köszönöm. Ha megengeded én most felmegyek a szobámba és lepihenek egy kicsit. A baba leszívja minden energiámat.

-         Persze menj csak.-mosolygott rám – Ha kérsz valamit csak szólj.

/Alec szemszöge/

Ahogy leszállt a gép , rögtön indultam Logen házához. Futva mentem mert így gyorsabb.

Pár másodperccel azután , hogy kopogtam az ajtón , Lora nyitotta ki.

-Ó szia Alec! Számítottunk a társaságodra!- mosolygott kedvesen – Gyere be!

-Köszönöm. Jó napot Margaret! Nora! – köszöntem az összes szobába lévő embernek.

- Szia Alec! Logen azt üzeni Natalie alszik. Ő vadászni ment de már nemsokára itthon lesz.

Addig szeretnék veled beszélni. – nézett rám komolyan – De csak veled . –Nézett hallgatóságunkra.

-         Rendben akkor talán menjünk a konyhába. – javasoltam.

-         Igazad van . –értett  egyet velem s elindult a konyha felé. Én követtem. Amikor a helyiségbe ért felém fordult – Tudom nagyon kényes téma ez nektek de nem tudjátok mi van Alishá-val? – a név hallatán borzasztó dühös lettem . De próbáltam higgadt maradni. – Tudod ő még akkor is a lányom .Akár mit is tesz. És tudom , hogy nem helyén való de aggódom érte.

-         Megértem. Igazából nem láttuk Volterra környékén sem. Azt jelentették volna a katonák. Még valamit szeretnél? –kérdeztem kicsit sürgetve a téma elhagyását.

-         Meg természetesen gratulálni szeretnék a babához.- mondta mosolyogva , majd megölelt.

-         Jó reggelt Nati! Hogy vagy?- hallottam meg a nappaliból Nora hangját.

-         Jól, fáradtan , és egy kicsit éhes is vagyok. Mármint szomjas.- hallottam meg szerelmem angyali hangját.

-         A frigóban találsz pár tasak nullásat. Apu hozott neked amíg aludtál. – tájékoztatta Natalie-t Lora.

-         Köszi hugicám! – úgy hallottam , hogy kedvesem mosolyogva ölelte meg fogadott testvérét. Majd elindult felénk . A lányok elkezdtek kuncogni.

-         Ti meg min nevettek?- fordult vissza .

-         Semmi , semmi !Majd meglátod!– mondta nevetve Nora.

-         Okéé.

/Natalie szemszöge/

Amint beléptem a konyhába megláttam Alec-et. Egy fekete bőrdzsekiben egy fekete nadrágba és egy fehér pólóban volt, valamint egy átlagos edzőcipőben.

-         Mondtam , hogy ne gyere utánam. Mármint írtam . De mindegy mert ugyan az a lényeg. - mondtam  unottan és kikerültem , hogy a hűtőhöz  jussak. Kivettem belőle egy tasak vért vettem egy bögrét , és beletöltöttem a tasak tartalmát.

-         Most mi a baj? – kérdezte fájdalmas arcot vágva.

-         Még kérdezed? – förmedtem rá.

-         Oké akkor én most megyek.- osont ki Margaret.

-         Nem én tehetek róla. Nem én szabályozom a szüleim véleményét azt meg pláne nem , hogy mit mondanak ki. - vágott vissza ugyanolyan hévvel akárcsak én.

-         Igen de talán elmondani se kellet volna nekik nem gondolod?-na jó ennek a mondatomnak semmi értelme nem volt. De olyan dühös lettem , hogy már nem tudtam mit kitalálni.

-         Persze sokkal jobb lett volna , hogyha ők veszik észre!Ez a legnagyobb ostobaság amit tőled valaha is hallottam! – kiabált rám még hangosabban.

-         Egyáltalán minek jöttél ide? Direkt csinálod mindig az ellenkezőjét annak amit mondok?Remélem rohadt jól szórakozol! – ordítottam ugyanolyan hangerővel mint ő.

-         Tudod mit , ha ennyire zavar , hogy itt vagyok azonnal elmegyek!- válaszolt még mindig kiabálva.

-         Jó!

-         Jó!

-         Akkor menj már!- ordítottam rá még utoljára  mert utána már el is tűnt, az étvágyammal együtt, így a tele poharat otthagyva trappoltam végig a nappalin. Közbe apa is hazajött.

-         Szia kicsim! Felébredtél?- kérdezte kedvesen.

-         Bár ne tettem volna!- morogtam az orrom alatt , de tudtam , hogy meghallja. Felrohantam a lépcsőn be a szobába és becsaptam magam mögött az ajtót.

Amint lefeküdtem az ágyra rögtön megbántam amit Alec-nek mondtam. Sírni kezdtem .

/Alec szemszöge/

Természetesen nem mentem el ,csupán egy kiló méterre a háztól. Úgy furdal a lelkiismeret , hogy kiabáltam Natalie-val. Még sose veszekedtünk. És ő még sose volt ennyire lobbanékony , és ….jó leesett , hogy miért van hangulatingadozása. Természetesen a terhesség miatt. Tehát erre számíthatok az elkövetkezendő…nem tudni meddig tart a terhessége de ilyen lesz  végig. Hangulat ingadozó. De én szeretem úgy ahogy van . És most  azonnal visszamegyek , és bocsánatot kérek tőle. Hisz ez nem az ő hibája.

Amikor visszaértem aludt . Azonban ahogy felém fordult , láttam , hogy kipirosodott  a szeme . Sírt . Egy buta  vita miatt. Mellé feküdtem , de nem volt a legjobb ötlet mert felébredt.

- Sajnálom! - suttogta.

- Nem a te hibád!- ellenkeztem vele .

- De, én mondtam azt a sok hülyeséget. – kezdett megint vitatkozni.

      -  Kicsim , nyugi!- simogattam hátát .

      - Jó oké!- fújta ki a levegőt. Kopogtak .

      - Alec!- dugta be fejét Nora – Ja , nem tudtam  , hogy felébredtél .- lépett be a szobába -  Titeket keresnek.

   - Jó megyünk ! – mászott le az ágyról Natalie . Én  is felálltam , s kézen fogva mentünk le a nappaliba. Amint a lépcsőnél jártunk , megéreztem szüleim illatát . Szerintem Natalie is , mert rögtön megállt,majd elengedte a kezem és hátrálni kezdett. .

  - Gyere!Nem lesz semmi baj! –nyújtottam felé a kezemet . Ő megint megfogta de csak lassan.

Édesanyám ahogy meglátta , Natalie-t azon pillanatban a nyakába ugrott.

-         Annyira sajnálom !- suttogta szomorúan.

-         Én is !- jött oda apám is – Nagyon rosszul reagáltam. El sem tudom mondani mennyire sajnálom.

-         Semmi baj . Én reagáltam túl. - nézett rá mosolyogva. Apámon  láttam , hogy ellenkezni akar ,de mikor meglátta , hogy megrázom a fejem , letett erről.

-         Akkor hazamegyünk?- kérdezte mosolyogva anya.

-         Kicsim?- néztem Natalie-ra.

-         Igen , menjünk. - bólintott mosolyogva szerelmem,majd apámat is megölelte.

komikat!!!!